Nyilvános főpróba regisztrációja:
https://tixa.hu/200ev_20240628
Ünnepi koncert regisztrációja:
https://tixa.hu/200ev_20240629

Életrajz – Dedinszky Gyula
(Készítette: Tóth Andrea, 12/E osztályos tanuló)
Dedinszky Gyula - Prezentáció
(Készítette: Tóth Andrea, 12/E osztályos tanuló)


Örömmel hirdetjük, hogy Evangélikus Kistemplomunk újraszenteléséhez közeledünk. Az ünnepi istentiszteletet 2021. december 12-én , advent 3. vasárnapján tartjuk, melyet 10 órától a 7.TV élőben közvetít. Ezzel egyidőben a szentelés, a gyülekezet facebook oldalán is élőben követhető lesz. Ezen a vasárnapon csak a Kistemplomban tartunk istentiszteletet és a Jaminai gyülekezeti tagjainkat is erre az alkalomra hívjuk és várjuk!
A Békéscsabai Evangélikus Kistemplom felújítási munkálataiban egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk. A második ütem is elkészült, mely a támogatás szerint a Kistemplom külső felújítási munkálatait és a belső munkálatok egy részét tartalmazta. Talán a gyülekezetnek nem annyira látványos, mint majd a végeredmény, de biztató, hogy jó ütemben épül, szépül templomunk. Reménység szerint ez év decemberében egy hálaadó istentisztelet keretein belül szentelhetjük és vehetjük birtokba újra istentiszteleteink helyszínét.
Erős vár a mi Istenünk!


"Az idei nagyhét ugyanúgy csendes lesz, mint a tavalyi, folytatódik a gyülekezet nélkül közvetített istentiszteletek (...) sora." - így fogalmaztak egyházunk vezetői püspöki körlevelükben. Kérjük gyülekezeti tagjainkat, hogy a meghirdetett onilne és televíziós közvetítéseket kövessék. Szeretettel várunk mindenkit a képernyők elé.
Erős vár a mi Istenünk!